send link to app

Petofi Sandor app for iPhone and iPad


4.8 ( 1238 ratings )
Education
Developer: Sequens
Free
Current version: 1.1, last update: 7 years ago
First release : 24 Nov 2012
App size: 39.67 Mb

Petőfi-kiállítás mobilon

„Ki vagyok én? Nem mondom meg…” – Petőfi választásai

A múzeum legfontosabb állandó kiállítása a Petőfi-tárlat, már csak azért is, mert a Petőfi Társaság örököseként a PIM gondozza a hagyaték jelentős részét is – A most lebontott kiállítást 2000-ben nyitottuk meg. Korrekt, és szakmailag is tökéletes tárlat volt, de azóta felnőtt egy újabb generáció, és annyira gyorsan változnak a gyerekek olvasási szokásai és az interaktivitásra való igényük, hogy ehhez muszáj volt alkalmazkodnunk. A Petőfi-kiállítást a látogatók kétharmada biztosan megnézi, és ennek a közönségnek jelentős része diák. Fontos cél volt, hogy ehhez a réteghez közelebb hozzuk Petőfit, akit a tapasztalataink szerint akár mai, szerethető figuraként is el lehet adni.

Ki ne ismerné Petőfit? És lehet újat mondani róla? A szeptember 21-én megnyíló kiállítás eddig ismeretlen kéziratokkal, képekkel, személyes tárgyakkal tesz kísérletet a sikeres, fiatal költő alakjának megrajzolására. Az életpálya izgalmas döntéshelyzeteit, tipikusságát és szabálytalanságait követhetjük nyomon: a szülői ambíciókat és elvárásokat, a kalandos tanulóéveket, a „kóbor” hivatásokat, a kiskatona, a vándorszínész hányattatásait, a házaséletre készülő fiatalember dilemmáit. A kiállítás tengelye Petőfi berobbanása a fővárosi irodalmi életbe: neki sikerül elsőként független írói egzisztenciát teremtenie. Az életművét tudatosan építő alkotót ebben segítette költői imázsa alakításához választott, akkoriban szokatlan eszközkészlete: öltözködése, feltűnő gesztusai, formabontó szerepversei. Az iskolás korosztály és a felnőtt látogató számára egyaránt ajánlott kiállítás látványos, multimédiás eszközökkel hozza közel a korszak légkörét, szereplőit, a rendkívüli életpálya fontos pillanatainak hangulatát.

English Summary:
You must learn what the poet is...
The Petőfi-Exhibition

The Museum of Literature Petőfi was named after the poet Sándor Petőfi (1823–1849), whose name was synonymous with poet and is the most important representative of Hungarian literature in the classical world of literature headed by the name of Goethe.